Idén harmadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló Szakértői Bizottság, akik a Dürer Nyomdát érdemesnek találták arra, hogy egy évig viselhesse a Business Superbrands 2010 megkülönböztető jelzést.
A Business Superbrands díjról néhány mondatban: A Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere, amely 86 országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezető márkákat. A Magyarországon hat éve működő Superbrands program mellett 2008-ban indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki. A bizottság elé kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével, továbbá a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és számos megyei iparkamara etikai és számszaki ismérvei alapján tett ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
A Superbrands szervezetről, hátteréről, nemzetközi vonatkozásairól bővebben: www.superbrands.hu  |